Kategóriák
Sertéscsülök pékné módra
Elkészítési idő:120 P.
Nehézség:3
Alapanyag
Az a bizonyos pékné, akiről az étel a nevét kapta, a fáma szerint igen eszes és takarékos, mások szerint lusta asszony volt. Mikor hajnaltájt kisültek a kenyerek, és a derék pék aludni tért, az asszony csak betette a kemencébe a hússal, hagymával, krumplival megrakott cserépedényt, amelyben éppen délre megsült a finom étel.
1. A csülköket gondosan megtisztítjuk (a szőrmaradványokat leperzseljük, lekapargatjuk), megmossuk, lecsepegtetjük, alaposan bedörzsöljük sóval és frissen őrölt borssal, majd mélyebb-nagyobb tepsibe tesszük. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra.
2. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát vastagabb gerezdekre-szeletekre vágjuk (ha aprók, egészben hagyjuk őket), és a fokhagymával, valamint a babérlevéllel együtt a csülkök köré szórjuk. Az olajat felforrósítjuk, megöntözzük vele a csülköket, alájuk öntjük a bort, majd lefedjük (vagy alufóliával letakarjuk), és a sütőben, olykor meg-megforgatva puhára pároljuk őket (kb. 1 és 1/2 óra).
3. Meghámozzuk és megmossuk a burgonyát. Kivesszük a tepsit a sütőből, a megpuhult csülkök bőrét hegyes-éles késsel (kockaszerűen), mélyen bevagdossuk . 2-3 ek. pecsenyelében elkeverjük a mézet, megkenjük vele a csülköket, melléjük szórjuk a hasábokra vágott burgonyát, majd visszatesszük a sütőbe, és fedetlenül további 45-50 percig sütjük-pirítjuk. Közben kétszer-háromszor lazán megforgatjuk a burgonyát a hagymás szaftban, és a csülköket is szorgosan kenegetjük a mézes pecsenyelével (ha imitt-amott nagyon pirulnának, a kényes részeket lazán betakarjuk alufóliadarabkákkal, de a burgonyának meg kell sülnie!).
4. A petrezselymet leöblítjük, finomra aprózzuk. Kivesszük a tepsit a sütőből, a csülköket nagyobb tálra rendezzük, melléjük szedjük a hagymás-fokhagymás burgonyát (vagy úgy, ahogy van, tepsiben tesszük asztalra), tetejüket meghintjük a petrezselyemmel, és azonnal tálaljuk. Idénysalátát, ecetes savanyúságot kínálhatunk mellé.
Változatok:
Ha nagyok a csülkök, egy kevés felhevített olajban körbepirítjuk őket, majd 2-3 dl víz, 1,5 dl bor, a babérlevél, 10-12 szem bors és só hozzáadásával nagyobb edényben, a tűzhelylapon puhára pároljuk (kuktában a leggyorsabb). Ezután áttesszük őket egy sütőedénybe/tepsibe, bőrüket bevagdossuk, melléjük szórjuk a hagymát, fokhagymát és a burgonyát, megöntözzük olajjal és egy kevés főzőlével, majd a fenti módon piros-ropogósra sütjük. Egy-két határozott csavarintással akár el is távolíthatjuk belőlük a csontokat, így szebben tudjuk tálalni-díszíteni.
Megjegyzések:
Nagyon magyarosnak érezzük ezt az ízletes, tartalmas, kiadós csülök-ételt, pedig hát... bizony a regionális francia konyha egyik legnépszerűbb specialitása. Készíthetjük libacombbal is, amelyhez némi almával vagy birsalmával párolt vöröskáposzta illik.
Italajánlat:
Könnyű, száraz vörösbor
Forrás: http://www.lajosmari.hu/recept/287/sertescsulok-pekne-modra
Képek
Ezért csak iránymutatónak haszálhatóak, ebből adodó esetleges károkért a felelőséget nem tudjuk vállani.